régi lábnyomok

a memóriának van egy olyan tulajdonsága, hogy gyakran nem a történeteket tárolja, hanem képeket, illatokat, zenét, mozdulatokat... újra és újra átéljük akár a legrosszabb pillanatokat is, ahogy belépünk abba a zsúfolt és füstös helységbe, ahová legutoljára másfél évvel ezelőtt tá...

várjunk csak! nem zsúfolt és nem füstös. letisztult. éppúgy, ahogy az emlékek is. azok rosszak, de letisztultak (ahogy tisztultak, egyre rosszabbak lettek...). a hely azonban jó, más megvilágításban, más atmoszférával. a mozdulatok hasonlónak tűnnének és a zene is, mikor azonban a szívem elszorul, csak körbenézek (lehetőség szerint nem tánc közben, mert akkor addig tartott a szédülésmentesség). azok vesznek körül akikkel jól érzem magam. most, velük, jól érzem magam. a zenére és a táncra rossz emlék nem vetülhet. én itt vagyok újra, én nem adtam fel. s a régiek közül is itt van, akinek itt kell lenni. új élettel töltjük meg a régi lábnyomokat...

nehéz elhinni, de a változás ennyire jó is lehet.

mozaik 2

(gondolom csalódás, de nem kagan egyik kooperatív módszeréről fogok írni, csak volt már egy ilyen című bejegyzés anno 2009-ben:D).

Szóval. Nem mintha megírtam volna a 14 bejegyzést, amint a mellékelt ábra mutatja, összesen 3 született. Sok minden történik szeptember óta, például életemben először úgy járok suliba, hogy nem egyfajta magamra kényszerített, valami távolabbi cél érdekében történő erőfeszítés. Ez már maga az, amire... öööö... 7-8 (?) éve készülök (és ez azért mutatja oktatási rendszerünk csodáit is egyben).

Egyébként egy fura mozaiknak érzem az életem egyre inkább, megyek ide-oda, kilépek közegekből és belépek közegekbe, és a legtöbb ember csak egy egy közegben ismer engem, de hogy én ki vagyok, azt nem tudja... (Néha én sem, és mivel folyton rohanok, azt sem tudom melyikhez tartozom igazán). Reggelente belenézek a tükörbe és máshogy festek minden nap, és volt már olyan, hogy ezt őszintén a szemembe mondta valaki, és jót nevettünk rajta, de akkor is... Néha csak szeretném magamat egyben látni és láttatni..Kellene egy támpont.

Kicsit hiányzott már a blog is, mert itt azért egyben vagyok valamennyire, csak ez meg nem én vagyok, mert valószínűleg tudat alatt is egy elviselhető képet szeretnék magamról mutatni a világnak...és magamnak is...