Én valamiért egész életemben úgy gondoltam, hogy a körülöttünk lévő dolgok nem eldobhatóak. Addig kell őket vigyázni és gondozni, amíg csak lehet, nem pedig az első kukába beledobni őket ahogy valami bajuk lesz. Különösen igaz ez az élőlényekre. A kis herceg sztoriját sosem szerettem, de egy ponton egyet tudok vele érteni: akit megszelidítünk, arra azontúl vigyázni kell, nem szabad többet cserben hagyni, örökké a barátjának kell lennünk. Azért nem szeretem ezt a kort, mert mindenki fél az elköteleződéstől, és ahogy észreveszi a legkisebb hibát választottjában, már tűnik is el nyomban. Mindenki mindent egy pillanat alatt lemond, a legtöbbeknél nincsenek életre szóló elvek, tervek, a kitartásnak még a szikrája sincs meg sok emberben. Mindenkinek mindenből és mindenkiből a tökéletes kell. Undorítóak vagyunk.
És sajnos az állatokkal (akik meg ráadásul semmiről sem tehetnek) ugyanígy bánunk.. Pedig abban a pillanatban, hogy az ember átölel egy cicát vagy kutyát, elkötelezi magát mellette. Sokszor zsákbamacska az egész, például Fannikám is az volt: mikor befogadtuk, nem sejtettük, hogy mennyi idő lesz, amire legyőzi a szorongásait. Illetve, hogy talán mindig egy kis fenntartással fog viseltetni az emberek iránt. De megszerettük, így ahogy van, mert türelmesek voltunk vele, ő pedig egyre kedvesebb lett. És most, hogy itt vannak a kiscicái, akiknek sajnos behozta a macskanáthát, családostul a segítségünkre szorult. Nálunk nagyon nincsen pénzszórás, mindig minden kisebb beruházást is ötször átgondolunk, és "hülyeségekre" nem költünk. Mikor egy kisállatunk beteg lesz, bennem mindig ott vannak ezek a korlátok. Másrészt pedig ott van a felelősség, és nem tudok úgy aludni, hogy ne tennék meg mindent az állatkáért. A fejemben folyton az motoszkál, hogy mire költöm egyébként azt a párszáz-párezer forintot, ami most a gyógyszerre kellene? Ruhára, cipőre, kajára, alkoholra, sminkcuccokra, bkv-bérletre? És mi van, ha egyiket kihagyom, és helyette az állatkámra költök? Talán nem megyek bulizni a következő napokban, és bliccelgetek egy jót, de mikor a kisállat jobban van, akkor tudom, hogy nagyon megérte. És az emberek mindig arra hivatkoznak, hogy nincs pénzük ilyenre, közben meg a mekiben helyből elcsapnak kétezret, és közben hagyják szenvedni kis barátaikat... egyszer nem gondolnak arra, hogy valamiről le lehetne mondani...
Szóval én a lehető legolcsóbb módon beszereztem a szükséges gyógyszereket, és sokan hülyének is néznek emiatt. A háziorvosomnak sem mertem bevallani, hogy a kismacskák szemeire kellene a széles-sprektrumú antibiotikumos szemcsepp, amelyet elvileg csak szemész írhat fel (:. De felírta (először segített rajtam mióta ő a háziorvosom). Így ezrekkel olcsóbban megúsztam mint az állatgyógyászati megfelelőjét. És használ is. Már úgy látom kezdenek felépülni.
Ja közben meg záróvizsgára készülök, kettőre is, jó buli lesz. A szakdogám pedig a lehető legjobban sikerült, szóval legalább a védés része nem lesz gáz a dolognak (:. Csak a sok-sok tétel...