Adott egy hatalmas sík terület. Általában katonai gyakorlóterületnek használják egyébként, még alacsony sáncok is vannak kövekből, végighúzódva az egész réten. Szellős erdősávok veszik körül, messziről mintha ugyanolyan fák szabályos alakzata lenne mindannyi, "ez is olyan skandináv, szabálykövető", jut eszünkbe egyszerre.
Kietlen. Ez az első benyomásom a táborról, ami nem meglepő, hisz szorgos ist-sként 2 nappal a kezdés előtt kell érkeznünk, így az építkezés még javában folyik. Az épületek is ugyanolyanok lesznek, nagy fehér sátrak szabályos rendben, a jó életbe is, itt minden ugyanolyan. Egyetlen tájékozódási pontunk az altábor közepén elhelyezkedő óriási zöld műanyagfa, melyről a későbbiekben kiderül, hogy nem is fa, hanem hajtás, a tavasz jelképe. Minden innen indul ki, és mi is innen indulunk munkába nap mint nap az őrssel, mondván, együtt eltévedni jobb, mint egyesével.
A napok múltával azonban a kietlenség megszűnik, elkészülnek az épületek, melyek jobban megnézve nem is hasonlítanak annyira egymásra. Ahogy megismerjük egymást, megismerjük az erdő fáit is buckáit is, a leglényegtelenebbnek tűnő tárgyak is támpontok lesznek, új otthonunk szentjánosbogarai. Mindannyian érezzük ugyanis, ahogyan a dzsem területe befogad minket lassan, és egy 1907-ben elképzelt csodás világ részeivé válunk...
Azt találtam ki, mivel egyben úgysem lehetne róla írni, kb. 14 bejegyzésben fogom tárgyalni a WSJ 2011-en történteket, más-más szempontok alapján. Ez volt ez első :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése