Papíron ppk-es lettem :) , tehát nem vagyok többé bölcsész... Pedig jó volt ez a 3 év. Engem soha nem zavartak a sztereotípiák, gondoljon mindenki, amit akar, én soha nem voltam céltalan büfébölcsész, hanem 12 éves korom óta meglévő álmom felé törtettem végig. Sok mindent kaptam a btk-tól, többet, mint előre gondoltam volna. Itt rájöttem, hogy nem vagyok annyira egyedül a gondolataimmal, vannak hozzám hasonló emberek, akik megértenek és jó vagyok nekik úgy, ahogy vagyok. A gimis megfelelési kényszer és jónéhány utálatos arc után igazi megkönnyebbülés volt ez a társaság, valamint a szabadon összerakható órarend és a tantárgyválaszték is. Az óráim továbbra is itt lesznek, szóval ha közelíteni akarok a hp7 második részének nyálmennyiségéhez ("szemedazanyádé" stb), akkor azt mondom, hogy lélekben örökre bölcsész maradok :P.
A sikeres felvételinek és a vodkának hála ma kellően másnapos vagyok. Így vásárolgattam a még szükséges dolgokat az útra és az ajándékokat az ismerős családnak, akiknél az utolsó egy hetet töltöm majd. Nagy kihívás lehettem minden eladónak, ugyanis ilyenkor még a szokottnál is lassabban gondolkodom/döntök és találom meg a pénzem (ami már egyébként is kevés).
vasárnap előtábor, aztán hétfőn indulamandula, utazunk Északra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése