hollószárnyak

Mindig is furcsa volt benne valami. Nem mertem kimondani, de kezdetben furcsának éreztem, ahogyan a feleségéhez viszonyul, ahogy néztem a nászútuk képeit... Mintha minden úgy lenne, ahogy ő akarja, mintha az a lány csak csendben követné mindenhová. Aztán úgy éreztem, ha velem beszél, abban is benne van ez a gyanús magatartás. Mára megvan a megfejtés: nem kezel minket, nőket egyenrangúként. Ezt nagyon rossz volt leírni, mert - bár ezzel van tele a média - én még soha nem találkoztam olyan pasival, aki ennyire felsőbbrendűnek érezte volna magát a nőkkel szemben. Az e-mailváltásunk is bizonyíték arra, hogy egyszerűen hülyének néz, bármit is írok, a válasza mögött érzem, hogy nem bízik a kompetenciámban. Haj, ez kellett, hogy most még egyenjogúsági harcot is vívjak...Nem akarok harcolni, sem csendben követni. Maximum bizonyítani. Csak ilyenkor ráparázom, hogy mindent tökéletesen kell csinálni, és pont ezért nagy az esélye, hogy hibázzam. Mint amikor néz valaki palancsintasütés közben, és ezért felgyújtod a tésztát (megtörtént eset). És közvetítő is vagyok, mert eltekintve a hímsoviniszta fejétől, én értem meg leginkább, mekkora lehetőség ő, így én vagyok a közvetítő a többi csapattag (főleg a lányok) és közötte. Mint az a híres neves fekete holló (mennyiszer idézte nagypapám a verset, jaj Istenem, de régen volt :), szállítom a levelet és kitárom védőszárnyaimat azok fölé, akik igénylik. Nem harcolok, csak ott vagyok, mikor kell. Míg ő olyan kicsinyesen ragaszkodik a címekhez. Én lettem az idei tábor tpk-a hivatalosan is, ő pedig a helyettes. Ellentétben vele, nekem ez tényleg nem jelent semmit, egy név a papíron. Azt teszem, amit eddig is, próbálom jól tenni, és pont. És ha nem teszem jól, arról a vezetettektől kapok visszajelzést, mert mernek szólni. Nincsenek megfélemlítve, és nem is lesznek, amíg én itt vagyok. Én sem hagyom magam megfélemlíteni, de nem is harcolok, csak megvárom, amíg rájön, hogy nincs értelme fitogtatnia az erejét. Itt semmit nem ér el vele.

Közben a világ egyre szűkül, aprócskább lett, mint eddig gondoltam... A bloggal kapcsolatos vicces/ kínos élményekről lassan könyvet lehet írni, még úgy is, hogy én elég jól eltitkolom lelkem ilyenfajta burjánzását.