fasz kivan, őszintén szólva, elegem van a hozzám fűzött hülye elvárásokból. azt sem tudom hetek óta, hogy fiú vagyok-e vagy lány, vizsgázom, idegbeteg vagyok, vizsgázom, vizsgára készülök, írom a hülye esszéket, elegem van. Nem tudom azt sem, milyen nap van, és ez megy már hetek óta. Igen, ilyenkor nincs hangulatom bárkit is felhívni, nem is fogok, egyszerűen ez egy ilyen időszak. Aki megsértődik, sértődjön, majd kisértődik, vagy nem, persze hogy nem mindegy, de ez van. Ha mindig valakihez alkalmazkodom, akkor soha semmire nem jutok.

És igen, a szűk családunk meg antiszociális, és engem is ilyennek neveltek, és bennem van, és nem bánom. Igen, mi az ellenkező irányba rohanunk, ha ismerőst látunk a tescóban, hozzánk ritkán jön vendég, mi nem mindenkit engedünk be az életünkbe.

És most is ahelyett, hogy tennék valamit azért, hogy az utolsó tárgyamból jegyet kapjak, ki vagyok akadva teljesen. Nem akarok most gondolkodni itt a dolgokon basszus. Eddig épphogy mindent sikerült úgy teljesíteni, hogy majd esetleg hamarosan abszolválni tudjak, de minden külön-külön erőfeszítés volt. Most meg szar kedvem lett, mert elcseszettül nincs időm egy napot elücsörögni, és mosolyogva beszélgetni valakivel, a saját rokonaimra sincs időm, még magamra sem. És aki ezt nem érti meg, azzal nem tudok mit kezdeni.