2011. március 29., kedd

kívül arany

életemben először érzem, hogy a szervezetem nem vesz tudomást az óraátállításról. ha ma dolgoztam volna, akkor megoldódott volna minden, hiszen már este 8-kor félhalottan hevernék, mivel azonban újfent munkanélküli lettem (azaz lemondtam a dolgot az új időbeosztásuk miatt), nem fáradtam ki eléggé.

egyébként a konzi válaszát várom több mint egy hete, de már meguntam a stresszelést így kezdek lenyugodni kicsit. a körmeim is elkezdtek nőni, egy héten belül festhető állapotban lesznek. rájöttem, hogy frufrum egy részének visszanövesztése a többi hajam közé nehezebb művelet lesz, mint gondoltam. fodrászhoz sem merek elmenni, mert félek, nem értené, pontosan mit is akarok, pedig pofon egyszerű: egyszer életemben nem harcolni a forgók ellen, hanem pont addig tartó frufrut meghagyni... csak ehhez pár hónapig idiótán fogok kinézni...

egyéb időeltöltés gyanánt hivatalos e-maileket írok, a 2012-es (pénzügyes) konzulensemnek meg a kiszemelt gyakorlati hely hr-eseinek (már beletörődtem, hogy ha felvesznek, ingyen fogok melózni jópár napig...). tanárt és témát keresni pedig soha nem kora, bár a témalistát pásztázva nem nagyon akad olyan, amiről el tudom képzelni, hogy írok róla, sőt, amit egyáltalán értek... bár nem hiszem, hogy olyan forrón ennék a kását. egy év után olyan barokknak tűnik ez az egész felsőfokú szakképzés, kívülről arany bevonatok, belül pedig ki tudja, mi van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése