ki tudja, miért...

"-De vajjon nem viszik-e a szelek a kövirózsa magvát kövér földekbe is? porhanyó szántóföldre? még porhanyóbb vakondtúrásokra? árnyékba? patak mellé? tópartra? Nem viszik-e oda is a szelek?
- Viszik.
- Hát akkor mért nem látsz azokon a helyeken is kövirózsát?
- Nem tudom.
- Megismered-e, hogy a kövirózsa maga választja meg a helyét, ahol életet kezdjen, virágozzon, magvazzon és elhaljon? Maga választja meg...- Hát bizonyos.
- Dehát mért választja a kövirózsa mindig a leginségesebb helyet? Mért választja a kősziklát? mért választja a falormot? a kőoszlopot? Mért? és mért? Mért nem kezd életet a kövér földben. Vagy nem kezdhetne?
- Kezdhetne.
- Kezdhetne, de nem kezd. Neki a kő kell. A kő, ahol sovány gyökerei alig birnak megtartózkodni; ahol sápadt kis teste alig találhat táplálékot; ahol a nyári nap égeti, a vihar szaggatja, a tél fagya kétszeres erővel dermeszti." (Gárdonyi Géza)

autumn break

Nem szokásom bejegyzést törölni, de legutóbb a közzététel után 2 órával elég nagyot csapott az arcomba az univerzum. Azért örülök, hogy vannak emberek, akik miatt képes vagyok változni (és bejegyzést törölni), és akiket túl fontosnak tartok ahhoz, hogy egy kicsit is megbántsam őket.

Egyébként őszi szünet van. Igen, nálunk van, cserébe az összes vizsgám januárban lesz, mert majdnem karácsonyig tart a szorgalmi időszak. Épp a szünet értelmes felhasználásán dolgozom. Sajnos hétfő estig írtam az euróról szóló esszét, melyből "a bölcsész mindenről tud írni, ittvannesztek" tárgyilagossága sugárzik. Még hátra van két rövid iromány és pár olvasandó könyv, most pedig épp egy prezentációval szenvedek, ami legalább érdekes, mert Poe, doppelgänger, stb. Nem úgy néz ki, hogy a szakdoga outline bele fog férni a szünetbe, ez valószínűleg lustaságomnak, és egyre növekvő alvásigényemnek köszönhető (decembertől meg talán téli álmot alszom).

Szombatra bringatúrát szervezek, reménykedve a jó időben. Ilyenkor mindig bánom, hogy nem valami szép részén élünk az országnak, itt a közelben csak csotresz falvakon keresztül lehet bringázni, semmi bringaút, semmi hegyvidék.

szobanövények

"Bocsi, segíthetek a bőröndödet levenni?"

Álmatagon tekintek fel úgy este 10 felé, mert még csak saját metropoliszom jegypénztármentes vasútállomásán suhanunk keresztül. Bármennyire is meglep, hogy ilyen korán ki akarnak lakoltatni, a sztenderd válasz nem marad el.

"Nem, nem kell, majd én."

Mindig ugyanaz a válasz, mintha be lenne programozva. Megoldom, nem kell, köszi, bírok vele, stb... Elfogadni a segítséget, itt a 21. században, mikor dúl a feminizmus? Elismerni, hogy nőként esetleg nem vagyunk mindenre képesek, nem tudunk mindent, vagy, hogy egyáltalán jólesik, ha nem egyedül kell szenvednünk a bonyolult dolgokkal? Persze senki nem feltételezi fel az ember lányáról, hogy ne bírná el a bőröndjét, amit már délelőtt végigvonszolt a városon. Csak itt kezdődnek a dolgok. Ja meg ott, hogy ha mi, fehérnépek így folytatjuk, akkor a pasik tényleg vissza fognak süllyedni a szobanövény szintre. Valóban ezt akarjuk? Vagy néhanapján hajlandóak vagyunk lemondani a büszkeségünkről, esetleg kicsit (nem szőke szinten) rájátszani, hogy esetlennek tűnjünk, és a drágák érezzék, szükségünk van rájuk? Mert szükségünk van. És én hiszek abban, hogy szükség van szerepekre is, mégis könnyebb azt mondanom, hogy nem kell a segítség.

Neki pedig könnyebb további vitatkozás helyett levenni a táskámat.

október 13.

2009. október 13. egy érdekes nap volt, nagyon-nagyon tisztán emlékszem rá... Volt aznap két jó és két rossz döntésem, és nélkülük talán minden máshogy lenne, mint ahogy most van. Régi önmagam értékes részeit hagytam hátra aznap. Nem mintha bánnám. Vannak döntések, melyek miatt kevesebbet szenvedtem, mégis jobban bánom őket.

A romokat eltakarítani célravezető, de nehéz, olykor lehetetlen. Közöttük sokszor sérültek is vannak, akik csak véletlenül jártak arra az omlás idején, talán észre sem vették a veszélyt, mégis most már örökre a leomlott épülethez tartoznak. Könnyebb nem nézni rájuk, könnyebb elfordítani a tekintetet, könnyebb új területet keresni. Mindaddig, míg egyszer összefutnak a szálak, éppúgy, ahogy a párhuzamos egyenesek. Mindaddig, míg meg nem fizetünk minden kimondott szóért, minden hátrahagyott emberért, minden elrontott életért, beleértve a magunkét is.

"Igen, kerüllek."

let's get motivated

Tegnap délután füstösen, szétesett hajjal, sajgó lábbal és derékkal értem haza, de legjobban a szívem fájt. Már megint elveszettnek éreztem magam a labirintusban, elvek és értékek nélkül, és ott volt valaki, aki tükröt tartott elém, valaki, aki láthatóan képes és képes volt az elvei szerint élni... Ilyenkor egyszerűen szánalmasnak érzem magam, én miért nem vagyok ilyen, miért váltakoznak a motivált ás amotivált időszakaim, miért vagyok gyenge?

Gáboron látszik, hogy következetesen él, felépített magának egy tök jó életet, és most felépíti az őrsét is, csak mert akarja. Amiatt is rosszul érzem magam, hogy a gyakorlati tudása sokkal több, mint az enyém, látszik, hogy a szakmája is idevág. Tud olyan tüzet rakni, amit egy értelmesebb tekintetű németjuhász is meggyújt, felismeri a madárhangokat, olyan szavakat használ az időjárás jellemzésére, melyeket én nem is értek.

Tudom, hogy megvan az az előnyöm, hogy én ismerem a csapatot, a hátterüket, mindent, és engem már elfogadtak vezetőként. De ha egy hétvégén nem jövök haza, akkor két hétig nem látom őket, és csak úgy repülnek a kéthetek. Csak azt veszem észre, hogy az egyik leányzó egyre kevesebbet beszél, és már nem akarja elmondani, mi bántja, és hétről hétre egyre rosszabb lesz a helyzet.

Örülnöm kellene, hogy mindeddig nem széledtünk szét (kop-kop-kop az asztal alján), hogy szeretik annyira a közösséget és engem, hogy hétről hétre eljönnek, és panaszkodás helyett tennem kéne valamit értük. Végre értük. Őszi szünetre muszáj kitalálnom valamit, mert lassan úgy érzik, hogy minden fontosabb számomra, mint ők. Lehet, hogy nem ismerem fel a madárhangokat, de igenis jobb őv vagyok, mint bárki gondolná. I'm gonna prove it.

really happy

i feel myself really glad after this challenging week... i have reasons for it

first of all, i got the mail i had been waiting for 7 days, and yes, i will have to find a way to earn money, because i am a part of the international service team (ist) in the next year's jam in Sweden!!! it's extremely great!!! i hope most of the other applicants from the previous weekend are also in, and i will meet them very often during the preparation time.

secondly, i have a supervisor and a thesis title, and - after many difficulties - i finally handed in a proposal to our department. it may not be the best paper i have written in my life, and i still don't seem to be skillful enough to write the "references" section in a proper way, but at least the proposal exists... and i hope it will be accepted. and i had to learn how the word "psycholinguistics" is spelled, because i am going to use it a lot from now on :P (ok, i knew this one, i just wanted to make the sentence more interesting).

yes, there are also bad things, like my illness which is certainly caused by the stress (i am likely to accuse myself for every bad thing in life)... and i get even more stressed when thinking of how many hours i am going to spend in the library reading articles and writing my thesis paper in the near future... pff

but -as i said- i have good reasons for being happy now. the future is only the future... i am happy now, really happy...