Most elég sok bor után állok neki írni. Igazából nem terveztünk nagy ivászatot unokatesómmal, csak mindketten vettünk bort és meg kellett inni.
Jaj, de nagyon túl vagyok én a dolgokon. Túl vagyok azon is, hogy idegesítsem magam más emberek akaratán. Nem akarom más problémáit felvállalni, ha valami velem akarja megcsalni a barátnőjét, hát tegye. Nekem lelkileg már csak az a lényeg, hogy képes vagyok-e valakit szeretni vagy nem. És azzal töltöm az időm, akit képes vagyok szeretni. A drága féléves plátóim kapcsán került szóba, hogy én igazából hiányolom a dolgot. Őt nem, csak azt a szeretetet, szerelmet, amit érezni tudtam iránta. Jó volt úgy szeretni valakit, és úgy érezni, hogy megbíznál benne, persze visszagondolva őneki kellett volna lenni az utolsó embernek akiben megbíztam. Igazából velem mostanában mindig az történik, hogy olyan emberekhez kötődöm, akik valamilyen szinten furcsák, deviánsak vagy egoisták. Akiben nem találok elég izgalmat, az iránt nem tudok vonzalmat érezni. De nem emésztem magam emiatt, mert fiatal vagyok és most kell próbálgatnom magam és az érzelmeimet. Jó dolog szerelmesnek lenni, jó dolog, mikor egy kézfogás, egy érintés jelentősége felértékelődik...
Két hete rájöttem, hogy játszanom kell egy kicsit a hullámokkal, mielőtt lehorgonyoznék, nehogy rossz helyen kössek ki és megbánjam. De bízom benne, hogy fel fogom ismerni a nekem szánt kikötőt.
Nem írok többet, mert nem szabad. Vannak társadalmi konvenciók, amiket nem szeretnék átlépni. Legalább írásban nem.
(Utólagos megjegyzés pár nappal később: nem tudom, hogy az utolsó két mondat mire vonatkozik, de emlékszem, hogy akkor, abban az állapotomban nagyon biztos voltam benne, hogy valamit még le szeretnék írni, amit nem szabad. Soha nem fogom tudni mi volt az.)