Gemisch

Megváltoztam. Napról napra sokat változom. Például kudarcot még nem fogadtam ilyen jól. Fejlődöm. Egyszerűen odamentem, mert kíváncsi voltam, és egyszerűen távoztam, mert nem voltak többé kíváncsiak rám. És én sem voltam kíváncsi többé rájuk. Ha nem próbáltam volna meg, most nagyon mérges lennék magamra, és soha nem hagyna nyugodni a gondolat. Nem bírnék aludni tőle, ahogy most sem bírtam. Mostantól tudom, hogy továbbra is ott a helyem, ahol eddig, és jó hely ez, és csak rajtam múlik, hogy jól fogom-e magam itt érezni. Jól fogom :).

Másrészt még mindig vigasztalhatatlanul szomorú vagyok. Vagyis van egyvalaki, aki megvigasztalhatna, de ő biztos rossz véleménnyel van most rólam. Vagy egyszerűen csak leromboltam az önbizalmát. Vagy nem emlékszik az egészre :S. Ezek az a dolog, amit soha nem tudhatsz :D. Ezért lenne ciki bocsánatot kérni, de ha alkalom lenne rá, bizony megtenném. Ez foglalkoztat leginkább, nem tagadom.

Mindezek után (elzüllök lassan) még a tanulás is itt van. Idő nem sok van rá, pedig kellene. Most éppen a németet gyűröm, hogy ne égjek be nagyon pénteken. Próbálom visszaidézni néhai német nyelvtudásom, amiből még egy középfokú nyelvvizsgára is futotta valaha. Hát mit is mondjak... Már az angollal nem keverem, mint rég. Most a másik nelvvel keverem, de rendesen. Vagyis, nem keverem, egyszerűen azon a másik nyelven beszélek helyette. Egyébként az emberek körülöttem 'megőrültek'. Mindenki nyelvet tanul velem együtt, ki németet, ki spanyolt, ki franciát. Igazunk van! Ha már bölcsészek vagyunk, legalább beszéljünk nyelveket!

Német.... Már kicsit megbántam, hogy középhaladóra jelentkeztem és nem újrakezdőre. Maximum eltanácsolnak :D.
nah Tschüss!

Miserable

(Na jó, ez most magyarul nem megy.)

Being stupid is not a crime unless it destroys your chances to be happy.

I always expect a logical behaviour of people around me, but recently I realised that I am usually not able to act logically in the important situations of my life. It has nothing to do with the usual battle of heart and mind, because what if both of them want the same, but there is something inside me which prevents me to do what I want. I know it's inside me and that's why I cannot look into the mirror since then, and I don't want to recall my memories about that dance, about my feelings and about the embarrassing situation I got into. The nice girl I would see in the mirror is the one whom he may never trust again. For him she is just a liar. From now on I also cannot trust myself, cause in some minutes I managed to hurt somebody's feelings whom I never wanted to hurt, and I made myself depressed, too. Not mentioning the friendship which had been strong enough to influence my behaviour, but maybe it's weak enough to be hurt by these things.

So that's it, I was miserable. I really escaped happinness, I really escaped love, but I'm not going to accept it. I hope I'll get another chance soon. I really need it.

"Neveletlen" szülők

A hétvégén megint sokat tanultam magamról és a körülöttem lévő emberekről. Egy olyan programon vettem részt, melyről később kiderült, hogy én szerveztem (??). Bennem ez nem realizálódott, bár feltűnt, hogy ott maradtam egy tucat szülővel és kétszer annyi gyerekkel szinte egyedül, és animálnom kellett őket. Eddig azt hittem, a gyerekek nehéz esetek...
Tévedtem. A gyerekek egész jól elvoltak, élt bennük a júliusi tábor szelleme, érezték, hogy közösségben vannak... de a szülők. Néztek rám, mintha most látnának először, és várták, hogy az ásványvizet borrá változtassam, a szendvicseket meg pörköltté, vagy nem tudom. Szerencséjükre odáig nem fajult a helyzet, hogy "nem kajálni és inni jöttünk, hé" című, tábori étrend tervezésnél gyakran használt műsorszámomat előadjam nekik. Aztán egyikük - ránézve a városkánkat nagy ívben elkerülő felhőkre - kitalálta, hogy most mindjárt esni fog, ezért tartsuk meg este hatkor a tábortüzet, de erről leánykája kedélyesen lebeszélte ("Anya, te normális vagy? Hiszen süt a Nap, Te ehhez nem értesz!"), így nem kellett szóra méltatnom a dolgot. Mikor eljött az alkony, a leendő tűz köré hívtunk mindenkit. A fent említett anyuka már roppant türelmetlen volt (biztos nagy meccsnéző), így én is kezdtem elveszteni a türelmem. Ez még semmi. Akkor dobtam majdnem hátast, mikor az egyik apuka elkezdett párnát keresni a padra. Arra gondoltam, hogy nekem meg kötél kellene, de legalább gumiszoba, hogy ne üssem meg őket :D. Végül kevésbé higgadtan (dühtől füstölgő fejjel, mosolyogva) közöltem, hogy akinek nem tetszik, hoz ki magának széket, vagy hozunk ki neki, mert az nem olyan hideg. Pff... Legközelebb meg pad sem lesz :).
A tűzgyújtás a fiúknak nem ment simán (nedves fa, nuku rendes gyújtós) és megint meglepő módon nem a gyerekek, hanem a felnőttek aggodalmaskodtak legjobban emiatt. Ezek után már nem csodálkoztam azon, hogy szinte egyikük sem tud játszani. Siralmas volt, hogy megkértem őket, hogy vegyenek ők is részt mindenben, és képtelenek voltak rá (tisztelet a kivételnek). És mikor vége lett, azt mondták, milyen jó volt. De micsoda? Ülni egész este, és csodálkozni, hogy fáznak? Én nem ilyen felnőtt leszek (vagyok?!), az tuti.